Fujitsu fi-5110C szkenner
Mint az köztudott a Fujitsu archiváló szkennerek elsődlegesen üzleti dokumentumok feldolgozására, archiválására lettek kifejlesztve, mely területen a gyártó (Fujitsu) piaci részesedése meghatározó.
Fontos kiemelni hogy az archiváló szkennerek külön kategóriát képeznek a szkennerek nagy csoportjában (personal, DTP, film, large format, stb), így mint minden más kategória, ez is dedikáltan egy feladatra van kifejlesztve, nevezetesen az üzleti dokumentumok mind nagyobb volumenű és hatékony feldolgozására.
Különbségként érdemes tudni hogy míg a nagyobb bevásárlóközpontokban kapható szkennerek elsődlegesen képet szkennelnek (ahol a nagy felbontás, a filmadapter, a színkalibráció, a családi fotókat rendezgető szoftver a fontos), addig a dokumentum szkennerek elsődlegesen adatot szkennelnek képek helyett. Persze ez kissé furcsán hangozhat, hiszen az archiváló szkennerek is "képből veszik" az adatokat, azonban az üzleti dokumentumok archiválása során nem az a fontos hogy az adott információ milyen színű papíron van, hanem az hogy az adott dokumentumon található információ mind hatékonyabban, mind nagyobb százalékban legyen feldolgozható.
Úgy is mondhatnánk hogy az információ az elsődleges érték, nem pedig annak a színe. Az információ az ami bekerül az indexelő adatbázisba, a karakterfelismerő rendszerbe, a dokumentumfeldolgozás folyamatába, az információ az ami üzleti értéket képvisel ha szükség esetén azonnal rendelkezésre áll.
A Fujitsu fi-5110C szkenner tehát a többi Fujitsu archiváló szkennerhez hasonlóan ezen szempontok alapján lett kifejlesztve.
Az új Fujitsu fi-5110C a régi, jól bevált fi-4110CU szkenner továbbfejlesztett változata. Ideális megoldás orvosi rendelők, ügyvédi irodák és kisvállalkozások számára ahol naponta kell szerződéseket, hivatalos leveleket, színes kétoldalas dokumentumokat szkennelni és OCR applikációval feldolgozni archiválás, vagy e-mail küldés céljából. A szkenner az 50 lapos lapadagolóval rendelkezik, mellyel a legtöbb irodai dokumentum problémamentesen feldolgozható, legyen az számla, megrendelés, bírósági határozat, vagy éppen egy A4-es méretnél hosszabb EKG diagramm.
A maximálisan 2.000 db A4 lap napi terhelhetősége mellett megbízható 15 lap/perc kétoldalas és 30 kép/perc egyoldalas (színes és monokróm) beolvasási sebességével, az egy lépésben történő kétoldalas szkenneléssel, valamint a programból konfigurálható beépített vörös/zöld/kék színkiejtő egységgel ideális segítője a napi irodai munkának.
Minőség
Az fi-5110C monokróm és színes üzemmódban is egyaránt magas (optikai 600 x 600 dpi) kimeneti felbontást biztosít. Belső szürkeskálája 1024 szürkeségi fokozatból áll, ami jóval nagyobb az átlagos 256 szinthez képest. Az fi-5110C a dokumentum mindkét oldalát külön CCD kamerával olvassa le, majd a kamerák jelét a képfeldolgozó áramkörök fogadják ahol a különböző képminőség javításoktól kezdve a JPEG kompresszióig számos funkciót a szkenner hardvere azonnal el tud végezni. A beépített JPEG kompresszió lehetővé teszi hogy a tömörítési arány meghatározásával a szkennelt kép a maximális képminőség megtartása mellett minimális méretű fájlokat eredményezzen. A Fujitsu fi-5110C szkenner többféle módon ellenőrzi a dupla lapbehúzást (a dokumentum vastagsága és hosszúsága alapján), mely elengedhetetlen az archiválás folyamatossága szempontjából.
További lehetőség az automatikus hibajavítás, programozható színkiejtés és a szoftveren keresztüli gamma korrekció lehetősége, amely segítségével lehetővé válik különböző speciális dokumentumok feldolgozása is.
Papírkezelés
A Fujitsu fi-5110C szkennerek lapadagolója a rajtuk áthaladó dokumentumokat közel egyenes síkban továbbítják, mely rendkívül fontos abból a szempontból hogy milyen vastagságú, méretű és állagú dokumentumokat tudunk vele feldolgozni. Azok a szkennerek ugyanis amelyek a dokumentumokat derékszögben, vagy U alakban továbbítják az adagolóban gyakrabban okoznak papírelakadást, hiszen a normál fénymásoló papírnál vastagabb (90 g/m2, vagy 0.15 mm vastag) dokumentumok éle gyakrabban elakad a szkenner mechanikai elemeiben, ha azok a dokumentumot nem síkban "szeretnék" továbbítani. A Fujitsu fi-5110C szkennerekkel 52 g/m2 és 127 g/m2 között szinte bármilyen dokumentum (akár névjegykártyák is) feldolgozhatók anélkül hogy a szkenner a dokumentumban kárt tenne (begyűrné, szétszakítaná, stb), vagy a feldolgozás során állandóan elakadás hátráltatná a feldolgozás sebességét. Persze nemcsak a dokumentumok vastagsága fontos, hanem a mérete is, így az fi-5110C szkennerekkel nemcsak rendkívül kisméretű (52 mm x 74 mm) dokumentumokat, hanem kategóriájához képest rendkívül nagyméretű dokumentumokat is feldolgozhatunk ugyanis ezekkel a szkennerekkel a legnagyobb papírméret 216 mm x 864 mm, ami jócskán meghaladja az átlagos üzelti dokumentumok méreteit.
További tulajdonságok
A lehajtható papírtálca segítségével a szkenner be tud helyezkedni a felhasználó által kialakított egyedi munkakörnyezetbe is. Mikor használaton kívül van, akkor ez a tálca visszahajtható a szkennerre és így a helyigénye minimálisra csökken. Energiatakarékos, mert használaton kívül a szkenner visszaáll alapállapotba (standby mode) és fogyasztása minimálisra csökken.
A szkenner kiváló minőségű CCD kamerákkal rendelkezik, melyekből az egyik a dokumentum első, míg a másik a dokumentum hátoldalát olvassa be, így a kétoldalas szkennelés egy lépésben azonnal megoldható, nem kell az átlagos szkennerekhez hasonlóan a szkennernek visszahúzni a dokumentumot és hátoldalát külön fázisban újraolvasni.
Kényelem:
A szkenneren lévő "Scan" gomb megnyomásával biztosítja az azonnali szkennelés lehetőségét.
A szkenneren lévő "Send" gomb megnyomásával a beszkennelt dokumentum azonnal kinyomtatható az alapértelmezett nyomtatón vagy további feldolgozásra elküldhető egy tetszőleges applikációnak, ill. automatikusan eltárolásra kerülhet. (például a beszkennelt képet azonnal e-mailben elküldhetjük) A szkenner beépített számlálóval rendelkezik, mely figyeli hogy az egyes kopóalkatrészeket mikor kell megtisztítani, vagy kicserélni és erről tájékoztatja is a felhasználót.
Interfész
Az fi-5110C szabványos USB-2 csatlakozást használ, mely rendkívül könnyen integrálható a legtöbb mai számítógéphez.
Opciók
fi-5000N hálózati adapter: A Fujitsu hálózati adapter segítségével közvetlenül lehet hálózatra, vagy hálózatról szkennelni. Az fi-5000N egyszerű és biztonságos felhasználó azonosítást biztosít ujjlenyomat, vagy PIN kód megadásával.
Kopóanyag készlet (CON-3360-001A)
Egy fénymásolóba, vagy egy irodai lézernyomtatóba többnyire tiszta fehér A4-es, vagy A3-as méretű nyomtatópapírt lehet használni. Egy dokumentum szkennerrel viszont a lehető legváltozatosabb anyagú, méretű, minőségű és tisztaságú papírokat is fel kell dolgozni. Tipikusan feldolgozandó dokumentumoknak minősülnek a számlák, faxok, postán érkezett dokumentumok, tértivevények, postai csekkek, vagy akár banki formanyomtatványok. Ezért a dokumentum szkennerek görgői és más, a papíradagolásban résztvevő elemei (például szeparátor lap) a feldolgozott dokumentumok mennyisége, minősége, tisztasága függvényében időnként cserére szorulnak, mert az elkopott görgők és szeparátor lapok egy idő után adagolási problémákat fognak eredményezni. A Fujitsu dokumentum szkennerek úgy vannak megalkotva, hogy ezeknek a kopóalkatrészeknek a cseréjét a felhasználó is könnyedén elvégezheti a szkenner szétszedése, szerszám használata, vagy szerviz kihívása nélkül.
Az fi-5110 kopóanyag készlet tartalma:
-
2 db szeparátor modul (PA03360-0002)
-
1 db behúzózó görgő (PA03360-0001)
A kopóanyag készlet várható élettartama 100.000 beolvasás / 1 év
Mindegyik szkennerhez tudunk kopóalkatrész kitet kínálni, mellyel a feldolgozás biztonsága és folyamatossága garantálható.
Tisztító készlet (SC-CLE-WGD)
Ez a tisztító készlet 72 db speciális F1 folyadékkal átitatott törlőkendőt tartalmaz. Ezek a törlőkendők könnyedén eltávolítják a szkenner papírral érintkező elemeiről a tipikus szennyeződéseket. A készlet napi használat mellett körülbelül 3 hónapig elegendő.
Működési jellemzők
| Szkennelési technológia | 2 db független CCD kamera |
| Felbontás | 50-600 dpi |
| Beolvasási sebesség (egyoldalas) |
15 lap/perc (A4, 150 dpi színes, portré) 15 lap/perc (A4, 200 dpi mono, portré) |
| Beolvasási sebesség (kétoldalas) |
30 kép/perc (A4, 150dpi színes, portré) 30 kép/perc (A4, 200 dpi mono, portré) |
| Kimeneti módok | 1 bit fekete-fehér, 8 bit szürkeskálás, 24 bit színes |
| Képfeldolgozás | Színkiejtés (RGB), JPEG kompresszió, konfigurálható szövegkiemelés, Moiré eltávolítás, küszöbszint (Threshold), automatikus lap vége felismerés, üres oldal kihagyása, |
| Lapadagoló (ADF)kapacitás | 50 lap (A4, 80 g/m2) |
| Kettős lapbehúzás ellenőrzése | Van (vastagság és hosszúság alapján) |
| Dokumentum méret (ADF) | DIN A8 - DIN A4 (52.5mm x 74mm - 216mm x 864mm) |
| Interfész | USB 2.0 (kábel mellékelve) |
| Mellékelt szoftverek | Fujitsu ScandAll Pro szkennelő program, ISIS és TWAIN meghajtók, Adobe Acrobat 7.0 Standard a pdf fájlok előállításához, ABBY FineReader Professional 8.0 (OEM) szövegfelismerő program |
| Tápfeszültség | 100-240 V / AC |
| Teljesítmény felvétel | 28 W (8 W standby) |
| Méretek (magasság/szélesség/mélység): | 130 x 293.5 x 166 mm |
| Súly | 3 kg (adapter nélkül) |
| Környezeti hőmérséklet (Üzem alatt) | 5-35 C° |
| Relatív páratartalom (Üzem alatt) | 20-80 % RH (páralecsapódás nélkül) |
| Maximális napi terhelés | 2.000 lap / nap |
Termékek 







